Szerelem

Valóság

Arcon csókolt... Lehellete hideg, rideg volt, tekintete mégúgy. Réges régen nem éreztem már ilyesfajta fájdalmat a szívemben. Sem a szerelem, sem a barátság fájdalma nem tud úgy arcon ütni, mint Ő.  Pont úgy, ahogy szeretni, meglepni sem. Ő az egyetlen, akinél sohasem tudhatom, hogy várjak-e rá, örüljek-e neki. Sohasem tudhatom, hogy éppen mivel óhajt fogadni engem. Sohasem tudhatom, hogy Ő örül-e nekem, szomorú lesz-e, esetleg fájhat neki a jelenlétem. Mégis, mindig megkeresem. Keresem, kutatom Őt a részletekben, látni, tudni akarok mindent róla. Dehát, ki nem...?

Terebélyes

Szeretem... halk sóhaj, nesztelen könnyek. Léptek zaja sem künn, sem benn nem hallatszik. 

Anya, még mindig... zsebkendőt keres, messze tekint, túl a falon, egyenest az érzelmek heves világába. Neki nem szabhat határt senki, őt már nem állíthatja meg senki. Valami újat, valami szépet, valami fájdalmasat fedezett fel. Terebélyes, rejtelmes, szertelen érzelmeket.

Elmúlt... mint minden. Sem fájdalom, sem szerelem, sem szeretet nem lehet örök. Az érzés tovaszállt, s lett a lángból csak füstölgő parázs.

Ilyen az érzés: heves, perzselő, majd egyszersmint csak elmúló rejtelem. Emlék marad csupán, mi egykoron első szerelem. Mi öröknek tűnt, visszatekintve perceknél nem lehet több. Mi féktelen, hamar falnak ütközik. Az érzések zsákutcája pedig fájdalmas, görcsös küzdelmeket eredményez.

Két rövid szösszenet

Vihar

...végigsöpört rajtam. Gyökerestül tépte ki a bennem rügyező álmok összességét, s oly' messze sodorta, meddig szem el nem láthat. Én tétlenül álltam az eszét vesztett világ közepén, figyeltem az ide-oda cikázó gondolatok árnyalt sokaságát, mígnem évek vesztek oda. A burjánzó vágyak, álom-várak mind-mind sivár pusztasággá váltak, mire feleszméltem: a vihar nem körülöttem keletkezett, én magam voltam. S itt veszett oda minden reményem, hisz' semmi sem keltheti életre azt, mit magunk pusztítunk el.

Virág

Megtépázott, fénye vesztett, elhanyagolt, kisemmizett kert lett a lelkem. Elvadult virágok megtépázott hada küzd minden maradék életerejével, míg ellenük az élet ültette dudva, moha van. Még egy csepp vízért is vérre menő harc folytatódik. Csak egy maradhat! De ki lesz az? 

Rövid szösszenetek

Tél

... és amíg kint süvöltve fújt a szél, s kegyetlen hordta tova az őszi faleveleket, én csak ücsörögtem a hálószobában és míg, a szinte már forró radiátorhoz bújva egy takarót lepelként magamra borítottam, csak figyeltem a kinti rengeteget.

Míg kint csak a hópelyhek hullottak, addig szemem előtt vagy ezernyi kép táncolt. Egy szerelem, mi egykoron forró volt, és még csak észre sem vette a hideg tél bekövetkeztét. Egy forrócsokoládé, ami melengette gazdája kihűlt kezét, a téli dermesztő hidegben, színek, hangok és képek rengetegével körbevéve. Szinte az egész életem lepergett, miközben a hópelyhek a kegyetlen viharban küzdötték egyre és egyre közelebb magukat a földhöz, míg nem földet értek, vagy egy újabb széllöket még messzebb taszítottak őket a vágyott álomtól...

Méreg

S mint méreg, emésztett önnön keltett haragom. Lassan őrölt belülről apró lisztszerű szemcsékre, miközben a keserűség íze itatott át mindent. Semmi sem volt szép, még csak a közelébe sem érhetett annak, mint ami eddig volt. Kegyetlen és érzéketlen világ tárult elém, ahogy befordultam ezen a sarkon. Viszont nem volt megállás. Ezt az utat választottam, így ezen kell végigmennem, és ebben senki sem állíthat meg engem. Elveszem az élét ennek a kegyetlen világnak, és ha kell, akkor én teszem azt kellően széppé és boldoggá a saját mérgemmel: a szeretettel.

Láthatatlan

Lelketlen suhantam végig a folyosókon, mintha csak egy szellem lennék. Senki sem vett észre, még csak gondolni sem gondoltak rá, hogy erre járhattam, egyszerűen néztek befelé, észre sem véve a körülöttük lévő embereket, történéseket. Minden láthatatlan volt a számukra, csak önmaguk léteztek, egy maguknak kialakított kis szobában, ahol minden úgy volt, ahogy ők szerették volna, ahol mindig csak azt mondták, amit ők szerettek volna hallani, ami viszont ezzel szembe mert szállni, azt eltüntették. Az örökké láthatatlan, lényegtelen maradt és ki volt vetve abból a szobából, ahová minden más befogadást nyerhetett.